Legyen Ön is az értékesítési partnerünk!

Tisztelt Érdeklődő!

Szeretettel köszöntjük az Enquist világában és engedje meg, hogy röviden bemutatkozzunk. Több éves fejlesztési munka eredményeként a márka 2009-ben lépett a piacra.

Az Enquistet ugyanis minőség és „tudás” vonatkozásában prémiumtermékként határozzuk meg, még akkor, is ha árpolitikánk a komolyan vehető versenytársakénál 30-40%-al alacsonyabb fogyasztói árakat tesz lehetővé.  Az Enquist az elmúlt esztendőben bebizonyította létjogosultságát, vásárlókat tudtunk megszólítani és meghódítani, eladásaink pedig idén tavaszra megmutatták, hogy a magyar vásárlók „vevők” az Enquistre: vagyis arra a terméktartalomra, amely messze túlmutat az egyszerű lábbeli keretein.

De mi is ez a márkafilozófia és terméktartalom?

Az Enquist egy magyar fejlesztésű, európai gyártású úgynevezett  aktív, gördülőtalpas lábbelli-család, amelynek legfontosabb küldetése, hogy gyermekkortól a felnőtt és nyugdíjas generációkig megoldást nyújtson a mára civilizációs népbetegséggé vált mozgásszervi elváltozások megelőzése terén.  Alapküldetése mellett az Enquist egy új életszemlélet megfogalmazója és közvetítője: az önmagáról, családjáról, szeretteiről felelősen gondolkodó, a testi és lelki egészség értékeit becsben tartó ember számára a leghétköznapibb tevékenységet, a járást kínálja újrafelfedezett élményként a teljes értékű élet megvalósításához.

Eddigi eredményeink és jövőbeli sikereink meghatározói kereskedőpartnereink.

Az Enquist által képviselt értékek iránt elkötelezett, a márkafilozófiát és a terméktartalmat hitelesen közvetíteni tudó, a vásárlói igényeket és a magyar lábbeli-piacot ismerő, empatikus képességekkel rendelkező partnereket keresünk: olyan embereket, akik büszkék tudnak lenni márkánkra, s akiknek tevékenységére az Enquist is büszke lehet.

Amennyiben ez a rövid bemutatkozás meggyőzte Önt arról, hogy mélyebben szeretne megismerkedni az Enquist partnerkapcsolat feltételeivel, és üzletnyitási szándékát szeretné megerősíteni, kérjük az adatlapot szíveskedjen kitölteni.  A kitöltött és visszaküldött adatlap elbírálása után, személyes találkozó egyeztetése céljából fogjuk keresni Önt, a megadott elérhetőségein.

A kitöltött űrlapról ill a jelentkezési szándékáról rendszerünk, elküld egy másolatot az Ön e-mail címére is.

A  részünkre átadott fenti adatokat bizalmasan kezeljük, azokat más részére át nem adjuk. Az adatokat mindaddig kezeljük, ameddig azok törlését az érintett nem kéri. Adatkezelésünk során a hatályos jogszabályi előírásokat betartjuk.

Kérjük ügyeljen a mezők helyes kitöltésére, a *-al jelzett mezők kitöltése kötelező.

A beküldő adatai

Rendszerünk erre az e-mailcímre fogja a beküldött űrlap másolatát elküldeni.

Formátum: +36200120101

A vállalkozása adatai

Opcionális.

Amennyiben eltér a bejegyzett tevékenységtől, kérjük kitölteni ezt a mezőt.

Üzlete adatai

Formátum: 1055 Budapest, Kossuth tér 1.

Formátum: években vagy hónapban megadva. Pl. 2 év vagy 24 hónap.

Elég nagyságrenileg megadni: pl 10 000, 120 0000.

Rövid lerás és értékelés 1-től 5-pontig.

Pl: nem a belváros, de az ortopéd klinika bejáratában van: 5 pont. Belváros sétáló utca: 5 pont. Külvárosi piac: 2-3 pont

Amennyiben rendelkezik az üzlet weboldallal, érdemes megadni.

Amennyiben szeretne megjegyzést vagy kérdést csatolni a jelentkezési szándéka mellé, itt opcionálisan megteheti.

Társadalmi szerepvállalás

Modell ajánló

Bolt ajánló

Enquist Értékesítési Pont
5540 Szarvas, Szabadság út 32.
H–P: 08.00–17.00; Szo: 09.00–12.00
Enquist értékesítési pont
4027 Debrecen, Kálvin tér 3/B
H-P: 09.00-18.00, Szo: 09.00-13.00
Gyógyászati és Egészségbolt - Enquist Értékesítési Pont
2083 Solymár, Terstyánszky utca 2.
H-P: 11.00-18.00, Szo: 08.00-12.00

Egy terápiás központ a sok közül

Magma Fitt-Központ
8000 Székesfehérvár, Balatoni u. 17.
Előzetes bejelentkezés alapján.
Akciós modell
35-43
25-36
35-43
25-36
38-43
37-43

Miért az Enquist?

Az Enquist az aktív, gördülőtalpas lábbelik legújabb generációja, amelynek megalkotása mögött több éves hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési munka áll.

A fejlesztési folyamatban biomechanikai és cipőtervező szakemberek, gyógytornászok és mozgásszervi szakorvosok vettek részt, így az Enquist mára egy multidiszciplinális szakmai tartalmat megtestesítő termékké vált, amely újraértelmezte a gördülőtalpas lábbeli fogalmát azzal, hogy megvalósította az Enquist Selfness Technology-t.

Az Enquist egyszerű lehetőséget kínál arra, hogy élhessünk a testi-lelki egészséghez fűződő alapvető emberi jogunkkal: egyszerűen járjunk a cipőben, élvezzük a lépteket, fedezzük fel a sétálás örömét, engedjük, hogy gördülékeny lépteink nyomán mozgásszervi rend, testi és lelki harmónia bontakozzon ki bennünk.

Egyszerűen csak sétálj!

Ez az Enquist-selfness legfontosabb üzenete.

Enquist Selfness Technology

  • Gyermekkorban megkönnyíti a természetes és egészséges járásminta kialakulását
  • Felnőttkorban rávezet az egészséges és élvezetes járás technikájára
  • Megszüntetheti, illetve jelentős mértékben enyhítheti a különféle mozgásszervi elváltozásokat
  • Kíméli az ízületeket
  • Csökkenti a sarkat és a teljes talpat érő nyomásterhelést
  • Az optimális irányba tereli a bokaízületeket és az arra épülő egyéb ízületeket
  • Folyamatosan aktivizálja az izomzatot
  • Stimulálja az idegrendszert, így mentális és általános közérzet-javulást eredményezhet
  • Használata nem igényel tudatosságot, az Enquist-ben járni éppoly természetes érzés, akár mezítláb sétálni a tengerparton
  • Az enyhe ívelésű talpon a járás nem csupán természetes, hanem játékosan könnyed kikapcsolódás

 

A mindennapi viselet

Ha felveszünk egy Enquist-cipőt, néhány lépést követően megváltozik számunkra a világ: mintha egy új dimenziót fedeznénk fel, a járás egyszeriben élménnyé, szórakozássá, rekreációs tevékenységgé válik.

Hétköznapi ügyeink intézése során, mialatt egyik helyről a másikra szaladunk, azt vesszük észre, hogy az addig terhes, problematikus járás felfrissít, feldob minket, holott semmi más nem történt, pontosan ugyanazt az ötven vagy ötezer lépést tettük meg, mint az Enquist előtt.

Felfedezzük a járás, a séta élményét, s vele azt, hogy miképpen juthatunk szabadsághoz a hétköznapok során, miközben feladatainkat végezzük.

Az Enquist lábbelik viselése azonban jóval többet tartogat számunkra a mozgásszervi elváltozások megelőzésénél: a 2005-ben indult fejlesztés eredményeként egy olyan aktív cipőt sikerült megalkotni, amelynek mindennapi használata nem igényli a járás „újratanulását“, hanem éppen ellenkezőleg, visszaadja viselője számára a léptek, a gyaloglás természetes örömét.